Viru(lás)s

A szerző a koronavírus járványveszélykor kihirdetett rendkívüli állapot idején a Facebookon kezdte írni a szösszeneteit, és folytatta-folytatta, mert olvasóitól bíztatást kapott. Így született 94 szösz, amit azoknak is érdemes olvasni, akik a helyzet múltán kapcsolódnak be –hiszen bármikor bekövetkezhet hasonló, és akkor a szöveg „alkalmazásként" működhet –, nem beszélve arról, hogy az utókor ebből is információt nyerhet, milyen volt a karantén 2020 tavaszán. A szerző a kvázi-tétlenség, tehetetlenség idején arra a cselekvésre vállalkozott – mikor egyébként megsokasodott a ház körül és bennünk magunkban a tennivaló -, hogy szóval tartja a biztonsági okokból otthon maradottakat, és tartja bennük a lelket. Nem találkoztunk sokáig, múltak a napok, a hetek, a hónapok. Fontos lett, mit gondol a másik, mire tud gondolni, fontos lett, mit olvas, mit csinál, mit tud csinálni. Gergye Rezső egy hídverő a normál hétköznapokban, az lett a karantén idején is. Csak annyit politizál, amennyi az egészséges idealizmus és optimizmus táplálásához kell, vagy annyit, amennyi horribile dictu, az egészséges realizmushoz szükséges, hogy lássuk, van mersze szóvá tenni azt is, ami az igazságérzetét feldúlja. Hisz és bízik abban, hogy vannak, akik tudják, mit kell tenni, mi a helyes, ő is teszi a dolgát. Miközben új általános szabályok jönnek létre a fizikai biztonságunkért és egészségünkért, ő szolgálatba helyezi magát, hogy kis közösségi szellemi és lelki kondizást vigyen a hirtelen ránk zuhant leállásba, hogy „az emberek lelke ne omoljon össze, mert az még nagyobb bajt okozhat”. Vezet; ez az alapjárata és küldetése egyébként egy népművelőnek minden időkben.