Útravaló a ballagási tarisznyába - nincs rá szükségem! vagy mégis?

NINCS RÁ SZÜKSÉGEM! VAGY MÉGIS?Oly sokszor hallottam ezt fiatalok szájából. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve újra elővettem ezt a többször félbehagyott írásomat, mert mégis okot láttam a reményre. Miközben egyik-másik hagyományos „katolikus” közösségnek semmit sem jelent az Egyház, másutt fiatalok százai vallanak nagyon szépen az Egyház iránti bizalmukról és szeretetükről, ahol igazságot, otthont és békét találtak. S lelkesen viszik az Egyháztól kapott küldetésüket a kortársaik közé.Kétségtelen, hogy az Egyház abban a formában, ahogy ma létezik, a következő generáció számára elvész. Krisztus Egyháza történelmének új fordulópontjához érkezett. Erről beszél Ferenc pápa. A megújulni képtelen keresztények nem éreznek felelősséget azért a világért, ami kialakult körülöttük. Felkapaszkodnak a még jól szórakoztató , süllyedő hajóra. Ugyanakkor egyre több ifjúsági közösségben az Egyház legszebb arca rajzolódik ki. Vállalják krisztusi küldetésüket. Böjte Csaba egy tündérkeretet vizionál, amikor az emberiség jövőjéről beszél. Csakhogy az a „tündérkert” nem a felekezeti öntudat és elkülönülés, nem a számolatlanul sorjázó egyéni világjobbító terv, nem egy-egy lokális kezdeményezés, hanem az Eucharisztia által krisztusi Testté formálódó Egyház. Amikor megláttam a beszámolókat a görögkatolikus fiatalok nyári lelkigyakorlatos táborairól, tömeget mozgató gyalogos zarándoklataikról, megindítóan szép karitatív közösségi szolgálatukról, ismét leültem, hogy befejezzem ezt a könyvet.