Túlélők dekameronja

Két középkorú házaspár néhány napi sátrazásra kiköt egy kis szigeten. Éjjel a Duna elviszi a kenut. Nem vittek telefont: ki akartak szakadni a zajló életből. Az élelmet spórolósan osztják be, horgásznak, gombásznak. Naponta mesélnek egymásnak történeteket: milyen stratégiák, taktikák segítettek „túlélni” az elmúlt ötven év – nem háborúk, nem katasztrófák! – konfliktu-sos helyzeteit, hétköznapi csapdáit, sorsok kudarcait. A „túlélés” módozataira hoznak naponta példákat: vagyongyűjtés, vallásos és egyéb hit, új hitre találás, pályaváltás, nyugdíjaztatás utáni azonos vagy egészen más tevékenység, művészkedés, hobbi, gyűjtés, játék, sport, fölfedezés és aktivitás a Természetben, önképzés, oktatás, karitatív munka, szerelem, család, utódok… A történetekből az elmúlt évtizedek egyéni sorsainak „dekameronja” bontakozik ki. „Robinsonjaink” nem szokták meg a kapitalista tempót. Egyre kevésbé érzik, hogy munkájukra, képességeikre, áldozatvállalásukra még szükség lehet. Szimbolikus tehát, hogy a szigeten rekedtek. „Kiestek a forgalomból.” Ezt is túl kell élniük.