Még ennyi ideje van megrendelni az ajándékokat:
Testérzet - pszichoszomatika a pszichoanalízis felől vizsgálva

Testérzet - pszichoszomatika a pszichoanalízis felől vizsgálva

Cikkszám: 9786155981937

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 84

4 220 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

Az érzelmi élet tanulmányozása kiemelten alkalmas terepet biztosít arra, hogy rajta keresztül tanulmányozhassuk a testnek (szómának) és a léleknek (pszichének) a nagyon mély, mondhatni teljes összefonódottságát. A kötet szerzői, Timo Storck és Felix Brauner több szempontból is vizsgálja a testnek és az érzelmeknek a viszonyát, így szisztematikusan végigmennek mind az öszötönelméleti, a tárgykapcsolatelméleti, mind az elhárításokkal kapcsolatos vonatkozásokon, és ezeken túl még kitérnek azokra is, amelyeket a kapcsolati és az interdiszciplináris összekötések jelentenek. Mindeközben kidolgozzák a negativitásnak (’elutasító attitűdnek’) a pszichoszomatikában betöltött jelentőségét és sort kerítenek a mentalizált affektivitásnak a testi vonatkozásokban betöltött szerepének a tisztázására is. Céljuk mindezzel az, hogy a rendszerezésükből levezethető tanulságokat be lehessen forgatni korunk pszichoanalitikus és dinamikusan megalapozott technikáinak a gyakorlatába. A szemléletes esetbemutatásaikban különös figyelmet szentelnek annak a szerepnek, amelyet pszichoszomatikus értelemben felfogott testiség tölt be a viszontáttételi érzések alakulásában és a mentalizált különbözőség átélésében.A kötet szerzőinek központi állítása értelmében a pszichés és a pszichoszomatikus zavarok megértésének kulcsmozzanata az, hogy a testi és lelki síkon együtt zajló folyamatok közötti kapcsolatban zavar áll be. A pszichoanalitikusan orientált kezelések során ennél fogva komoly figyelmet kell szentelnünk az élményvilágot kitevő érzelmek azon részének, amelyek „fogságba” kerültek vagy gátlás alatt vannak, vagy esetleg más egyéb oknál fogva nem tudnak kifejeződni. A célkitűzés abban fogalmazható meg, hogy olyan testérzetnek teremtsük meg az alapjait, amelyben a psziché és a szóma együttessége és kölcsönös átitatottsága helyreállítható vagy éppenséggel megteremthető.Szerzők:Timo Storck, filozófus és pszichológus, pszichoterapeuta és pszichoanalitikus. 2015 óta a Berlini Kinikai Pszichológiai és Pszichoterápiás Főiskola professzora.Felix Brauner: 2018 óta a Berlini Pszichológiai Főiskola pszichoterápiás és klinikai pszichológiai tanszékének tudományos munkatársa. A Berlini Alfred Adler Intézetben szerzett pszichoterápiás képzést

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!