Szabadság, hadd nézzünk szemedbe! i-ii. kötet

Egy gondolat bánt engemet: ágyban párnák közt halni meg! (…) S holttestemen át fújó paripák száguldjanak kivívott diadalra…Volt egy álom.Petőfi Sándor minden népnek, minden embernek szabadságot álmodott. S hozzá pacsirtaszót! Az egész világnak, minden hazának és nemzetnek világszabadságot álmodott.Az álom meghalt, a költő meghalt az álomért, s az álom tovább él nemzetében. Széchenyi is azt kérte egy 1848-as cikkében: „Óh istenem, ne hagyj elvesznem puha ágyban, kályhasut mögött, ha lehet, hazámat szolgálva haljak meg.”S jöttek újra meg újra 1848-49-ben és 1956-ban álmunk ellenségei: vágtató lovakon küldtek ellenünk császári és cári hadseregeket, majd tankokat, bombázókat küldtek ránk a legcsodálatosabb álom gyilkos ellenségei.Az nem lehet, hogy annyi szív… E gondolatra ahányszor rádobban szívünk, újra meg újra átéljük, mit jelent hazádnak rendületlenül magyarnak lenni. S mikor újra kirobbant a magyar forradalom, hittünk a költőnek: Tamási Lajos a vérengző zsarnok szemébe vágta: „Kire lövettek összebújva ti, megbukott miniszterek? Sem az ÁVH, sem a tankok titeket meg nem mentenek.”Újjászületett az álom! Lehet, hogy mind meghalunk, de mind feltámadunk. Erről szólnak a kötet írásai. Mind azért szólunk, hogy éljen a magyar szabadság, éljen a haza!Tamási Lajos is minden népnek, minden embernek szabadságot álmodott. S hozzá pacsirtaszót! De az álom meghalt, s a költő meghalt az álomért. Vártuk, hogy az álom éltető eszmévé finomul népében, nemzetében. Széchenyi is azt kérte egy 1848-as cikkében: „Óh istenem, ne hagyj elvesznem puha ágyban, kályhasut mögött, ha lehet, hazámat szolgálva haljak meg.” S ahogy 1848-49-ben vágtató lovakon jöttek ellenünk császári és cári hadseregek, 1956-ban még pusztítóbb erővel özönlöttek vágtató vas-lovakon. Tankokat küldtek ránk, egy-két napja győztes forradalmunkra, a legcsodálatosabb álom gyilkos ellenségei. Az nem lehet, hogy annyi szív… A Szózatra ahányszor rádobban szívünk, újra meg újra átéljük, mit jelent hazádnak rendületlenül magyarnak lenni. Ötvenhatban Tamási Lajos a vérengző zsarnokok szemébe vágta: „Kire lövettek összebújva ti, megbukott miniszterek? Sem az ÁVH, sem a tankok titeket meg nem mentenek.” Szuronyok hegyén 33 évig haldokolt a magyar álom, ’89-ben egy kicsit újra reménykedtünk. Petőfi 200. születésnapján Tamási éppen 100 éves. Ha jól figyeljük az élet hangjait a pesti körutakon, a mélyből véges végig halljuk: „Holtunkban már ki győz le minket?” Petőfit lovak taposták el, Tamásit és minden áldozatot, jelképesen vagy valóságosan, tankok. Kelj föl és járj, tartsd magad, Sándor, élni nehezebb, mint halni! Azóta mindig „elindul sírni a szabadság / holnap halottak napja lesz”. Borzongva csak motyogni tudjuk: Éljen a magyar szabadság, éljen a haza.