Sohase volt jó az a nagy sietség - derűs magyarok – válogatott novellák

Móra Ferenc máig a legkedveltebb klasszikus írónk. Töretlen népszerűségét kimeríthetetlen mesélőkedvének, varázslatos szókincsének és utánozhatatlan, kacagtató humorának köszönheti. A történetszövés, az írás megunhatatlan varázslója ő, legyen szó gyermekkori élményekről, adomákról vagy mesés történetekről. Elbeszéléseinek az olvasót mosolyra fakasztó darabjait gyűjtöttük össze e kötetben, melyeket átsző csöndes, kedves derűje; a válogatói szándék „úgy gondolja”, ránk férnek ezek a történetek.Móra Ferenc biztos kézzel fogalmaz meg máig aktuális, már-már örök érvényű igazságokat rólunk, hétköznapi, egyszerű emberekről, s a hatalomban ülő nagyokról, a maga sajátos módján vésve emlékezetünkbe, hogy az előbbiek nem olyan „kicsik”, és a nagynak látszók meg többnyire nem is olyan „nagyok”. Sőt.„– No, asszony, de ráérsz. Tán kisültek már a görlicék?– Ki is sültek, ki is hűltek. Fenjön kend hamar kést, mert mindjárt itt lösz a kutyafejű barátja.A késfenés mindig az ember dolga. Ügyes ember úgy tudja csattogtatni a kést a fenőkövön, hogy a harmadik szomszédot is eszi az irigység amiatt, amit azzal vágnak. Pali papucsos pedig olyan nagyon ügyes ember volt, hogy az asszony alig tudott tőle szót érteni Ali Patlidzsánnal, mikor odasuhogott a ház elé az ünneplő kaftánban.– Jó asszony, itt lakik-e az én barátom, a becsületes Pali Pál István, és vár-e már nagyon engem, az ő méltatlan barátját?– Vár ám, jó embör, mert már nagyon éhös, még az idén nem övött török pecsenyét.– Mi-it beszélsz, te átkozott méhnek tökéletlen gyümölcse?– Nem hallod, te bolond, hogy köszörüli a kést a kamrában? Legelőször is azt a két nagy szőrös füledet vágja le, Isten bocsássa mög a gusztusát!– Héj, a sejtán hordjon el benneteket! – ordította el magát a török és esze nála nélkül vitte ki a kontyát a Latrán utcából.– Ne te ne! – kurjantotta el magát az asszony is, s erre Pali papucsos is kiugrott a kamrából, kezében a nagy görbe bicskával.– Hát tégöd tán a nyavalya tör, te asszony?– Törje ki kendöt avval az ördögfajzotta barátjával együtt! Hát nem látta kend, hogy fölkapta a konyhán a két sült görlicét, oszt elszaladt velük?– Hű, a könyörgője ne lögyön annak a Mahomed hóna alul kihullott szurokrágónak! – eredt inába a Pali az Alinak, dühösen forgatva a kezében a kardbicskát.Az utca végén már majdnem beérte, mert a töröknek elfogyott a lélegzete. Egy kicsit hátra is billentette a fejét, hátha csak figurázik az a kótyagos gyaur?– Csak legalább az egyiköt! – emelgette a bicskát a gyaur, amint észrevette, hogy a töröknek egyezkedő szándéka van. – Isten neki, a másikat vidd haza békességben, de az egyiköt én öszöm mög, ha addig élök is!– Egyen meg tégöd a fekete ábrázatú Harut és Marut angyal! – hörögte a török, aki most már világosan látta, hogy az ő magyar barátja emberhússal élő dzsinn.Avval rúgott egyet magán és ereje maradékával beugrott a várkapun.”