Rablóulti a pokol tornácán

A József Attila-díjas költő, író, műfordító prózakötete frenetikus utazás térben, saját és közös létidőkben, lélekben és a valóságban. Mindazokat az erényeket csillogtatja, amelyekkel kivívta magának a „fenegyerek” címet a kortárs szépliteratúrában. Műfajban, világképben, szerteágazó nyelvhasználatban, meghökkentő meseszövésben, vastag trufákban s a laposságokat mániákusan kerülő traktátusokban. Világképe sztoikus: felhőtlen lét-játékosság és komor, szkeptikus, de korántsem tragikus, inkább derűs, sőt érett öregkori életfilozófia. – Könyvének utolsó bekezdésében ez áll: „Nem voltam – vagyok – nem leszek – nem bánom. Köd előttem, köd utánam. Bőröm a tímáré, csontom a kutyáké. A romolhatatlan szellemre, ami átlelkesíti halandó porhüvelyem, új létformák, új megtestesülések várnak.” – No comment – nem kétséges, hogy az olvasóra izgalmas kalandozások egész sora vár. (Ambrus Lajos)