Nempróza

„Ez a könyv annak lesz jó, aki folytatni tudja magában. Nem elég engedni, hogy folytatódjon, együtt kell munkálkodni vele. Ez a meredek út nyelvének aktivitása, energetikája. A közlés feláldozása, de nem oktalanul, és nem is ok nélkül. Nem-próza? A nem-próza maga az elmozdulás. Nem közlés, nem kijelentés, nem ítélet. Közelítés a nyelv felé, a közléstől távolodóban. Ez a meredek út. Szabad versnek is nevezhetném a versmondatok folytonos, áthajló lüktetését, de nem szeretem ezt a kifejezést. Minden vers a maga formáját keresi, azt, amelyben otthon van. A nem-próza a saját formája felé nehezedik.” Ezelőtt tizenkét évvel Sütő Csaba András meredek út című verskötetének borítóján a fentebbi mondatokkal összegezte Prágai Tamás a költő akkori könyvének poétikai összetettségét és rezdüléseit. És a mostani nempróza című kötetet olvasva állíthatjuk, a mondat azóta is folytatódik, nem csupán bennünk olvasókban, hanem önmaga is alakítja saját történetét és változásait. Közben Sütő Csaba András versszövegei lelassultak, mérhetetlen pontossággal regisztrálják a leírhatót és a leírhatatlant, és tudatában önnön kiszolgáltatottságuknak, esetlegességüknek egyre tömörebbé, szikárabbá váltak. Ítélet továbbra sincs, csupán precíz és kíméletlen, végletekig fokozott láttatás. A formák néha kizökkennek, módosulnak, mértéket mutatnak egymásnak és viszonyulnak, és mintha mindvégig ott lebegett volna szemük előtt a kifejezés: nem-próza. Amely önmagában elmozdulás, hiszen a mostani kötet közlésévé és kijelentésévé válik: nempróza.