Mész

Závada Péter újabb költeményei a lélek napfoltjaira engednek rálátást. Azeltemethetetlen múlt, az árnyak között ólálkodó bűn, a be nem keríthető, fondorlatosvágy költeményei újra és újra felkavarják érzékeinket és izgatják szellemünket. Azerőteljes hang nem ereszt, bátorságában ott rezeg a kétely és a szorongás. A testektájéka lüktet, a tabuk törékenyek, a képek lázasak. A kötet egymást keresztezőösvényeinek végén ott áll az anya, és ott áll a fiú – a gyász útjának szélén egy gazdag,életerős költészet növekedésének vagyunk tanúi.