Magyar szecesszió

A szecesszió, a XIX–XX. század fordulójának rövid életű, ám felszabadult irányzata Európa-szerte, így Magyarországon is rányomta bélyegét a modern művészet minden területére. A nemzetközi stílusjegyeket hordozó historizáló és eklektikus irányzatok helyett – más művészeti ágakhoz hasonlóan – az építészek is arra törekedtek, hogy nemzeti stílust, egyedien magyar építészetet hozzanak létre, amely ugyanakkor a modern élet lendületét is kifejezi. Ehhez elsősorban a nemzeti hagyományokból és a népművészetből merítettek ihletet. Az új stílus építészei emellett szívesen éltek az korszerű vas-, üveg- és kerámiagyártás anyagaival. A vas képlékenységét a természeti ornamentika céljaira használták, könnyed mintáival ellensúlyozták a kő tömörségét. Az üveg sík felülete teret adott a vonal, a fény, és a színek játékának, a plasztikusan formálható és változatos színekben gyártható kerámia egyaránt különleges arculatot adott az épületek külsejének és belső tereinek.A magyar szecesszió alig két évtizedes virágzását messze felülmúlja művészettörténeti jelentősége. Noha története az első világháborúval lezárult, épített környezetünk nagyra becsült alkotási máig őrzik emlékét.