Láthatatlan emberek - magyar filmkritikai párbeszédek a kezdetektől 1944-ig

Ki és hova írt kritikát a Metropolisról, Fritz Lang mesterművéről? Greta Garbóról a Gösta Berlingben? A Hyppolit, a lakájról? A Hófehérke és a hét törpéről? A King Kongról? Charlie Chaplinről a Modern időkben? A Patyomkin páncélosról? Kabos Gyuláról, aki mindig vízbe esik? A magyar filmkritika kezdeti, a film megjelenését követő évektől a 20. század közepéig tartó korszaka igen terjedelmes; napjainkban, a digitális tudás- és szövegtermelés korában pedig több művészetkritikát állítanak elő, mint korábban bármikor. Éppen ezért időszerű feladat a filmkritika kutatása, vagyis a filmkritikai párbeszédek kontextusainak, ideológiáinak, érv- és fogalomrendszerének feltárása. A kötet a kritikusi autonómia lehetőségeire, nyomaira koncentrál, amely a változó politikai, társadalmi, technológiai környezetben mindig új perspektívából vizsgálható, kontextusfüggő fogalom, és amelynek nincs rögzített, normatív kritériuma. A könyv elemzéseiben másodlagos jelentőségű a kritikus mint adott személy autonómiája, sokkal inkább a filmkritikusi szerepkör és reprezentáció autonómiáját vizsgálja többek között Korda Sándor, Hevesy Iván, Balázs Béla, Gró Lajos kritikáin keresztül. Tekintsünk bárhogy a filmkritikára: a filmtörténeti kánon alakításának első lépcsőjeként, az uralkodó filmesztétikai elképzelések lakmuszpapírjaként vagy a film társadalmi pozícióját, presztízsét egyszerre formáló és tükröző dokumentumként – a műfaj tanulmányozásával a film mint kommunikációs forma teljesebb megértéséhez juthatunk.