Krakkót látni - és megírni - krakkó magyar szemmel (xix. század)

Báró, huszártiszt, fizikatanár, fogoly honvéd, teológus, kőműveslegény, állatorvostan-hallgató, a rabbiképző tanára, katolikus káplán, művészettörténész, ügyvéd – sorolhatnánk a különféle foglalkozásokat, egy a közös bennük: XIX. századi magyarok, és valamennyien Krakkóba igyekeznek. Céljuk: „Krakkót látni – és megírni.”Krakkó a XIX. század folyamán politikai helyzetét tekintve sokszor és gyorsan élt át kényszerű változásokat. A Koœciuszko-felkelés bukása, Lengyelország harmadik felosztása után osztrák uralom alá került, majd a Varsói Hercegséghez tartozott, aztán – legalábbis látszatra – szabad városállam lett, mígnem egy sikertelen felkelés után végleg a Habsburg Birodalomhoz csatolták, s ott is maradt 1918-ig.Mit láttak mindebből a XIX. századi magyarok? Kétségtelenül ők is úgy tekintettek Krakkóra, mint élő történelemkönyvre, amely nemcsak a lengyelek, hanem a magyarok számára is tanulságul szolgál.Krakkóba igyekvő utazóink nemcsak magát a várost, hanem a távolabbi környéket, illetve az oda- és a továbbutazás alatt tapasztaltakat is leírták. A neves és névtelen magyarok – bármilyen kritikával éltek is a látottak vagy rossz tapasztalataik alapján, a megismerés vágya, majd a személyes megismerés révén mégiscsak egy hagyományos barátság alakítói és nem kevésszer haszonélvezői is voltak.A kötetünkben közreadott változatos műfajú írásokat a lengyel kultúra egyik legjobb hazai szakértője, Petneki Áron válogatta, látta el jegyzetekkel és előszóval.