Tájékoztatunk Titeket, hogy a webáruházunkban leadott megrendelések már csak az ünnepi időszak után, január 6.-án kerülnek teljesítésre. Mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kíván a Könyvkalauz Csapata!
X
Még ennyi ideje van megrendelni az ajándékokat:
Írások az új zenéről

Írások az új zenéről

Cikkszám: 9786155062469

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 56

2 800 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

Ez a kötet az új zene kialakulásának idején – a 20. század második és harmadik évtizedében – született, német nyelvű zeneszerzői írásokból válogat. Ezt az időszakot mindenekelőtt Arnold Schönberg elméleti írásain keresztül igyekszik bemutatni, emellett pedig az 1910-es évek két olyan esztétikai vitájának a részleges rekonstrukciójára vállalkozik, amelyeknek a főszereplői zeneszerzők voltak.A gyűjtemény részben hiánypótló céllal készült: nagyrészt olyan jelentős, zenetörténeti munkákban sokat hivatkozott szövegek kaptak benne helyet, amelyeknek eddig még nem létezett magyar fordítása.A válogatás során ugyanakkor tartalmi szempontok is érvényesültek: arra törekedtünk, hogy az itt egymás mellé-mögé állított dokumentumok azt a rendetlenséget érzékeltessék, amely az új zenét kísérő kommentárokat ésvitákat eleinte jellemezte. A tízes évek időszaka sokkal inkább szólt tervezgetésről és küzdelmekről, mintsem látványos eredményekről és kiérlelt koncepciókról, és mindennaposnak számított, hogy a legradikálisabb, jövőorientált esztétikák szerzői az általuk támadott hagyományba tökéletesen illeszkedő zeneműveket alkottak, vagy épp fordítva: azok, akik kompozícióikkal a legmesszebbre távolodtak a klasszikus-romantikus örökségtől, esztétikai nézeteikben, illetve művészi önreprezentációjukbanmég nem tudtak a (romantikus) hagyományokkal teljesen leszámolni. Az Írások az új zenéről mindezek mellett a címében szereplő fogalom kialakulásáról és korabeli értelmezéseiről is némi információval szolgál, és a zenetudományitól eltérő perspektívából mutathatja meg, hogy a zeneszerzők a 20. század első évtizedeiben mit is értettek „új zenén”, illetve „újdonságon” és „újszerűségen” általában.Reményeink szerint az itt közölt vitairatok, előadások és esszék egytől-egyig értékes források lehetnek mindazok számára, akik szeretnék megismerni a 20. század eleji német zene történetét, illetve a korszak zenei-esztétikai gondolkodását.

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!