Gyöngyhalászok

Jóna Dávid csepp híján egyidős a fiammal. Lelkületben, ars poeticában olyan közeli, hogy már őt is a gyerekemnek érzem. Az elmúlt két esztendőben sajátos lírai párbeszéd alakult ki közöttünk. Azért sajátos, mert nem szimultán váltjuk a szót. Dávid gyakran olyan versemre „rezzen rᔠötvenkét évesen, amit réges-rég, huszonévesen írtam, amikor ő még meg sem született. Máskor viszonylag friss termékemre reagál. Lehet, hogy nem is párbeszéd ez, hanem valamiféle egyhúron-pendülés két hangnemben. (Baranyi Ferenc)A szakmai és emberi rezonancia az értékrendjeink metszetében jött létre. (...) Ma már az irodalmi jelenlétem megtartó, megerősítő öröme Baranyi Ferenc barátsága. Azt mondják, hogy az ember nem választja a barátját, hanem felismeri. És mi – a jó harminc év korkülönbség ellenére –, értjük és érezzük egymást, találkozásunk, irodalmi összekacsintásunk, ma már túlmutat önmagán. Abban a megtisztelő megkülönböztetésben részesültem, hogy Feri bácsi szellemi örököseként bízik bennem. És hogy ez mit jelent számomra? A megfelelés felelősségén túl? Olaj és tűz az álmokra. (Jóna Dávid)