Fiume hosszú árnyéka - a városi modernizáció kritikája a 19. század második felé

Fiume a 19. század utolsó két évtizedében a magyar korona országainak egyik leggyorsabban növekedő városává, kis kereskedő- és halászvároskából Európa tizedik legforgalmasabb tengeri kikötőjévé lett. Ennek a máig inspiráló sikertörténetnek társadalmi és – ma már egyre világosabb – környezeti ára volt. Ennek a könyvnek a főszereplői azok a városlakók, akik felismerték, hogy ezt az árat meg kell fizetni, s akik ezért Fiume átalakulását aggodalmakkal, nosztalgikus veszteségérzettel vagy egyenesen ellenségesen figyelték. Az egyre inkább az égbe nyúló város hosszú árnyékot vetett: jelentős mértékben átalakította környezetében a korábbi városhierarchiát, és elfoglalta helyét a paraszti képzeletvilágban is. A könyv ezért külön fejezetekben a rivális kisvárosok és a vidék városészlelésével is foglalkozik. Fiumében a „magyar idők” hozták el a változást, ezért a modernizációkritikus hangok gyakran magyarellenes tónusban szólaltak meg, hiszen a modernizáció és a magyar karakter összekapcsolása az elitek szándéka, egyúttal a városlakók tapasztalata is volt. Ez a kutatás arratörekszik, hogy a látszólag nemzetek közötti konfliktusokról szóló beszámolókból kibogozza a modern város élhetőségére, élhetetlenségére vonatkozó gondolatokat. A modernizációt óvatos kétkedéssel vagy heves ellenérzésekkel szemlélők éppúgy kikerülhettek a szellemi és uralmi elit soraiból, mint az ipari munkásságból vagy a szegényparasztságból. A könyv az ő történeteiket meséli el.