Egzisztenciális pszichológia egykor és ma

Egzisztenciális pszichológia egykor és ma

Cikkszám: 9786155981005

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 78

3 890 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

Nem túlzás azt állítani, hogy a 21. század elejére – Karl Jaspers ismert kifejezésével élve – az emberiség globális ”határszituációba” került. És itt nem csak a nyugati demokrácia aktuális válságáról vagy az egész Földön változó mintázatokkal, de állandóan jelen levő súlyos politikai konfliktusokról van szó, hanem arról a létünket fenyegető ökológiai katasztrófáról is, ahova mára a túlnépesedés, a Föld javaival való felelőtlen gazdálkodás és a környezetszennyezés vezetett. A válság okai és megoldási lehetőségei közt ritkán szokták emlegetni a pszichológiai aspektusokat, noha Carl Gustav Jung már a múlt század közepén azt állította, hogy az emberi nemet fenyegető legnagyobb veszélyek éppenséggel pszichológiai jellegűek. Bizonyos szempontból igaza volt. Hiszen ebben az abszolút határhelyzetben – ahol a szakértők szerint csupán évtizedeink lehetnek hátra – sem tudunk lemondani a gazdasági önzésről, a hedonizmusról, a csoportnárcizmusról, az értelmetlen hatalmi rivalizálásról, rövid távon és éretlenül gondolkodunk, felelőtlenül döntünk és viselkedünk, alkalmatlan, gyakran ordítóan patológiás személyiségű vezetőket választunk az országok élére, nem vagyunk képesek ellenállni a kommunikációs manipulációnak, és képtelenek vagyunk az együttműködésre. Összességében ez akadályoz bennünket az egész létezésünket fenyegető krízis megoldásában, és akadályok – akárhogyan is nézzük – többékevésbé lélektani jellegűek.

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!