Együtt a száműzetésben
Cikkszám: 9789630792462
Szerző: KÁROLYI MIHÁLYNÉ
Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 56
2 810 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!
Összefoglaló:
Az önéletrajzíró legyen óvatos: azt írja meg, hogyan reagált az eseményekre akkor, amikor azok megtörténtek, nem pedig azt, hogyan reagál akkor, amikor önéletrajzát írja. A körülmények, a tapasztalatok megváltoztatják az embert, s ugyancsak a körülmények, a tapasztalatok hatására változik gondolatvilága, meggyőződése is. A sikertelen forradalmak vezetői: árulók, a sikereseké: hősök. Mi voltunk hősök is, árulók is, majd ismét hősök; magasztaltak és szerettek bennünket, aztán meg rágalmaztak, szidalmaztak, gyűlöltek.Károlyi Mihályné (sz. Andrássy Katalin, 1892--1985), Károlyi Mihály miniszterelnök, köztársasági elnök felesége és eszmetársa a XX. század egyik hiteles tanúja. Memoárja ezért a kor iránt érdeklődő történészek-olvasók gazdag lelőhelye, ugyanakkor egy életet formálóan igaz érzelem regénye is, amelyet olvasva egy lélek fejlődésének lehetünk tanúi.A könyv alapján készült Kovács András filmje, A vörös grófnő.