Bovaryné

Mit tehet a fiatal feleség, ha egy reggel arra ébred, hogy a házasságról, a szerelemről, az ideális társról éveken át gondosan színezgetett álmok és a valóság között nagyobb szakadék tátong, mint amit csendes beletörődéssel át tudna hidalni? Flaubert regénye jóval több a mindennapok unalmából kalandokba menekülő asszony történeténél. Bovaryné élete egyszerre szól vágyakozásról, felnőtté válásról és felelősségvállalásról, valamint az ideális megoldás sorozatos figyelmen kívül hagyásáról. Vajon visszaszerezheti-e egy nő az irányítást az élete fölött a XIX. századi francia vidéken, vagy el kell fogadnia, hogy nem ő hozza a szabályokat? Emma jobb híján az emlékeiben őrzött olvasmányélményei, a romantikus hősök és hősnők sorsába kapaszkodva próbálja meg kirángatni magát élete kátyújából. „Bovaryné én vagyok” – mondta Gustave Flaubert. A lélektani regény nagymesterének emblematikus műve talán soha nem volt még annyira aktuális, mint napjainkban, amikor oly messzire került egymástól a valóság, és az, amit szeretnénk valóságnak hinni. A világ számos nyelvére lefordított, megszámlálhatatlan filmes és színpadi adaptációt megélt történet készen áll arra, hogy meghódítsa a XXI. századot is. A szerzőt a mű első közlésekor perbe fogták vallás- és erkölcsgyalázás vádjával, jóllehet a regény ötlete egy újságcikkből származott, és Vidéki erkölcsök alcímmel jelent meg. Az író eredeti szándéka máig vitatott, eldönthetetlen, hogy megvetést vagy együttérzést várt-e hősei iránt.