Bölcsőmben magam ringatom

"Mirtse Zsuzsa új kötetének prózáit olvasni olyan, mint jégvirágosablakok mögött napsárga paplan alá bújni. Írói világának éltetőmelege feltárt emlékeinek elfogadó szeretetéből sugárzik: „…az emlékezet olyan liget, amelynek egyetlen fáját sem szabad bántani”.Azt keresi magában, aki képes a megmaradásra, a túlélésre. Azértjárja be újra a megélt tapasztalások bokatörős ösvényeit, ereszkedikle a veszteségek szakadékába, mert ugyanabban az erdőben erednekerőt adó forrásai is. Számára az emberi élet rendeltetés, amelyet bekell tölteni, hogy méltó és erős szem lehessen egy magasabb rendűkötelékben, és beválthassa családtörténetében a titkos üzenetet:„végre, azt hiszem, megértettem, mit üzen. (…) Hogy helyette iséljek. Aranyvessző lehessek, ágvégi cinkehang, berkenye bogernyőjében pókfonál. Hogy minden tavasszal újraszüljem magam.”"