Az én népem

A regény laza szerkezetét Botár Béla, a fiatal református lelkész életíve tartja össze. Beiktatásától kezdve követhetjük nyomon az ő és a kisebbségi sorsra jutott székely faluja életét. Az ő mindenütt jelenlévő alakja fogja össze ezt a rengeteget szenvedő, naponta megpróbált népet. Az inuk szakadtáig küszködő barmokat vezető szekeres gazda észre sem veszi, hogy mindenórás felesége a boglya tetején életet ad gyermeküknek; a félholtan beteg kislányt édesanyja a nagykendővel a székhez köti, hogy gyógyulását mímelhesse haragos apja szemében; a Magyarországon végzett orvos, akinek a román állam nem honosította diplomáját csak az éj leple alatt keresheti föl a betegeket, akik a vizsgálat díját amúgy sem tudnák a körorvosnak kifizetni; az öreg székely, aki ökreit adta el fia iskoláztatására, az öngyilkosságba kergeti a gyerekét, mert folyton elbukik a román nyelvvizsgákon. Naponta és minden szereplő életében dráma zajlik a Székelyföldön, miközben a jóvágású román főbíró, Pompelu elcsavarja a falusi életbe belesavanyodó papné fejét, miközben az állását vesztő református tanító megtagadja nemzetét és hitét, hogy álláshoz jusson a román állami iskolában, miközben a tehetetlen falu szeme láttára árvíz sodor el egy házat anyástól, gyermekestől… Az író epizódról epizódra haladva, folyvást egy-egy novellát alkotva fest körképet a román fennhatóság alá került Székelyföld életéről, ugyanakkor azt is bemutatja, a székelyek sem bűntelenek, ahogyan a románságra is jellemző az emberség, az empátia, a nemzeti különbségeken fölülemelkedő szolidaritás: a prahovai román parasztok a maguk halottjaként gyászolják azt az idegen magyar fiút, aki nyelvvizsga kudarcai miatt már-már eszelős kóborlása közben az ő falujukban végez magával. Katartikus hatású olvasmány.