Akik a hóba vetnek

Különleges helyszínt, Lappföldet és különös embereket, az őslakos számikat választja első regénye főszereplőjéül Tina Harnesk.Az idős Máriddja nemrég tudta meg, hogy már nem sok ideje van hátra. Az asszony mindent megtesz, hogy férje, a lassan demenciába süllyedő Bierra elől eltitkolja az igazságot. A számi családokban hagyományosan az idősekről a fiatalok gondoskodnak, nekik azonban nem született gyerekük. Máriddja unokaöccsét mindketten rajongva szerették, de a fiú eltűnt az életükből. A regény másik történetszála Kaj és Mimmi sorsáról szól, akik orvosokként igyekeznek beilleszkedni a közösség életébe, és új barátságokat kötni. Ám az élet Kajnak is tartozik némi magyarázattal: vajon miért nincsenek róla kisgyerekkori történetek, fényképek, és hogyan kerülhetett egy doboz kézimunka édesanyja hagyatékába? A nagyszerű humorral elmesélt történet szálai összefonódnak, és az események mögött lassan kibontakozik a számi nép megrendítő múltja. Tina Harnesk érzékletesen mutatja be, mit jelent szeretni és veszíteni családon belül. Regénye 2023-ban, Svédországban elnyerte az Év Könyve díjat.„A községtől néhány tíz kilométerre laktak egy hegyen, jóval a tengerszint fölött. A Sarvesoajvve nevű hegyi faluban, a kanyargós kis út mentén házikók és tanyák sorakoztak ritkásan elszórva egy girbegurba nyírfaerdőben, évszázados lucfenyők között. A legmagasabban fekvő házakból egészen Guovddóig, a község egyetlen nagyobb településéig el lehetett látni. Télen a szlalompálya fényei karácsonyfaizzókként pislákoltak Sarvesoajvve felé. Biera és Máriddja Rijának volt itt egy háza. Nem volt nagy, két szoba és egy konyha meg néhány melléképület, de legalább egy működő vízöblítéses vécével és egy parabolaantennával büszkélkedhettek. Talán a fahomlokzatot le lehetett volna kenni néhány réteg festékkel, különösen a ház déli oldalán, de ezt Rijáék lényegtelennek, már-már feleslegesnek tartották. A kocsifelhajtóra esetleg ráfért volna még néhány lapátnyi kavics, de ez sem aggasztotta őket. Az otthonuk mindig is úgy volt jó nekik, ahogy volt. A ház kissé leromlott állapota miatt felesleges lett volna aggódni. Valami egészen más nyugtalanította Bierát. A tűzifás láda mellett térdelt. A siketfajd szárnyával gondosan összeseperte a törmeléket és a hamut a padlódeszkákról. Az ujjai ma görbültek és fájtak, előre jelezték a közelgő időjárás-változást. Az ablak túloldalán lévő hőmérő alig látszott az üvegnek támaszkodó hókupac előtt. A világosság ma az égbolton sem tudott egész nap előrefurakodni. Csak a felhők szórtak némi matt fényt a hótakaró felé, amely halványan bederengte a száraz hópelyheket, és fehér homály telepedett az elmére. A hőmérő higanyszála is egyetértett: tényleg nagyon hideg volt. Biera esetlen mozdulattal felakasztotta a szárnyat a válltollak köré tekert szíjjal egy szögre. A szárny a kályha melegében pörgött párat, és a siketfajd tollai megcsillantak a fényben. Szokás volt siketfajdszárnyat tartani otthon, hogy legyen mivel felseperni, főleg a kályha körül, de most már kezdett kissé foszlott hatást kelteni. A télen lőnie kell egy új fajdkakast. A kályha ajtaja mögött pattogott a tűz, és Biera a feleségére sandított, aki a mosogató melletti konyhaszéken ült, és a régi, rikácsoló rádióban hallgatta és fejtette a Dallamos keresztrejtvényt. Biera rásöpörte a szemetet a lapátra, és átvágott a rongyszőnyegen a mosogató alatti szemetes felé. Máriddja szórakozottan arrébb tette a zene ütemére lengetett, vastag zokniba bújtatott lábfejét, hogy Biera hozzáférjen a szemeteshez. A nő elégedettnek tűnt, ahogy gubbasztott a széken, mint egy kis varjú egy takaros gallyon. * * *Biera ezzel szemben minden volt, csak elégedett nem. Nem találta a kését. A kést, amely szinte a testéhez tartozott, mindig az övében hordta, mintha odaöntötték volna. Furcsán meztelennek, csonkának érezte magát a kés mozgása nélkül a bal csípőjénél. Napjában többször is nyúlt érte, hogy megpucolja a halat, megvajazza a kenyeret, használja bármire, amire egy igazán jó kést lehet. Ő maga k