A telihold kávézó

A japánok úgy tartják, hogy ha gondoskodsz egy macskáról, az egy napon meghálálja. Ha pedig a megfelelő macskának viseled gondját, akkor még az is megtörténhet, hogy meghívást kapsz egy titokzatos kávézóba.Ez a bizonyos kávézó semmihez nem fogható: nincs állandó helye, sem nyitvatartási ideje – ráadásul beszélő macskák vezetik. Miközben a macskák süteményt, kávét és teát szolgálnak fel a vendégeknek, asztrológiai tanácsadást nyújtanak számukra, és elmondják, hol zökkent ki az életük a megfelelő kerékvágásból.A kávézóba betérő szerencsétlen forgatókönyvíró, a válságba került filmrendező, a reménykedő fodrász és a technológiai kihívásokkal küszködő weboldaltervező mind kicsit elveszettnek érzi magát. Nem véletlenül kerültek a Telihold kávézóba… Részlet– Örülünk, hogy ellátogatott hozzánk. Elnézést, úgy látom, megleptük…– Neeem... – ráztam meg kicsit a fejem.– Örvendek, üdvözlöm a Telihold kávézóban! – mondta a háromszínű macska, és letette az asztalra a poharat.Ahhaaa, pillantottam a pohár felé. A lágy ívű, apró pohárban víz, abban meg három darab jégkocka volt. Az egészen apró ütközéstől, amellyel a pohár az asztalhoz ért, a víz felszínén szinte aranyporszerű, apró fénysugárdarabok kezdtek vakító rezgésbe. Közelebb hajoltam a pohárhoz, de a fény kialudt. Képzelődtem volna? Ahogy egyik döbbenetből a másikba estem, teljesen kiszáradt a torkom. Megragadtam a poharat, és felhajtottam a vizet. Tisztább ízű volt, mint bármilyen víz, amit valaha ittam. A szervezetem mohón felszívta, úgy éreztem, minden porcikámat átjárja. Ez aztán a finom víz! A pohárban csilingeltek a jégkockák. Még ilyet, jégkockás vízért lelkendezem egy tavaszi estén, amikor bizony még hűvös az idő! Habár… ma nagyon meleg van. Ahogy a vizet ittam, éreztem, hogy kicsit megnyugszom.– Én vagyok a főpincér, elnézését kérem, hogy ma a beosztottaim szemtelenül viselkedtek önnel.Erre kicsit megcsóváltam a fejem.– A beosztottai? – szólaltam meg végre.– Igen. Ők szóltak önnek erről a helyről, igaz?Ekkor valahonnét felbukkant két macska, és elegánsan az asztalra telepedett.Az egyik nagy fülű, sovány és egzotikus kinézetű volt. Minthogy szeretem és ismerem a macskákat, úgy sejtettem, szingapúri. A másik fekete-fehér. A szingapúrinak gyönyörű kerek zöld, a fekete-fehérnek szürke, keskeny és kissé vágott szeme volt.Mindkettő átlagos termetű macska volt.– Mizuki mester, hát eljött! – üdvözölt a szingapúri.Mivel tanúja voltam, hogy a hatalmas macska tud beszélni, az már nem tett rám különösebben nagy benyomást, hogy a normál méretű társa is megszólal, de persze azért meglepődtem.– Miii...?Ezután a fekete-fehér komoly tekintettel biccentett felém.– Szerikava mester, az előbbiért elnézést kérünk.Felismertem bennük a férfit és a fiút, akikkel a szálloda kávézójában találkoztam – és csak meresztgettem a szemem.– Lehetséges, hogy önök az iménti... macskarémek? – bukott ki belőlem, mire a három macska egymásra nézett, és méltatlankodó hangot adott ki.– Időnként emberi alakot öltünk, de macskarémek nem vagyunk.– Nem bizony, még ilyen sértést!Éreztem, hogy megnyúlik az arcom a szingapúri és a fekete-fehér macska tiltakozására, és gyorsan elnézést kértem.– Tehát a Telihold kávézó egy macskakávézó? – kérdeztem izgatottan.Macskakávézó. Amint kimondtam, ironikusan elmosolyodtam erre a mesebeli fantáziára. Nyilván elaludhattam, és most álmodom. Hiszen ilyesmi csak egy álomban fordulhat elő. Aha, szóval ez egy álom! Erre mintha oldódott volna bennem a feszültség. Előbbi kérdésemre a három macska megint egymásra nézett, és titokzatosan bólintott.– Nevezzük egyelőre annak! – válaszolta a fekete-fehér, majd a füle tövét vakarva megszólalt a szingapúri is: – Habár ez is csak az átmeneti formánk.Értetlenkedve néztem rájuk, mire a fekete-fehér hangosan megköszörülte a torkát. Erre a szingapúri a szája elé kapta a mancsát. A háromszínű főúr olyan mozdulattal, hogy „Akkor kezdjük az elején!”, a melléhez emelte a mancsát.– A Telihold kávézónak nincs állandó helye. Kedve szerint bukkan fel, hol egy isme