A romantikus tudományok filozófiai kontextusa

Az 1800-as évek elejétől teret nyert, s a pozitivizmus által kiszorított ’romantikus tudományok’ egyik meghatározó jegye a shellingi természetfilozófia fogalmainak integrálása, illetve a természettudományos tapasztalatok és a spekulatív szempontok együttes alkalmazása volt. E kötet a Karl Jaspers által próteuszinak nevezett schellingi filozófia változásait éppen a jénai természetfilozófiai periódus fogalmainak és az akkor kiformálódott triadikus sémáknak a folyamatos modulációjaként interpretálja. E megközelítés jegyében mind az identitásfilozófia, mind a szabadságfilozófia legfontosabb problémafelvetései Schelling természetfogalmának 1797 és 1810 között lezajlott változásaiból, illetve áttematizálódásaiból bontakoztak ki. Ez a gondolati folyamat (amelynek Winterl Jakab pesti kémiaprofesszor ’Band’ fogalmának schellingi recepciója éppúgy részét képezte, mint Jakob Böhme egyes gondolatainak átvétele), a kurrens filozófia- és tudománytörténeti kutatások eredményeinek felhasználása mellett, a tudományfejlődés-elméletek fogalmainak segítségével írható le. (Leginkább talán Lakatos Imre problémaeltolódás-koncepciója alkalmas e soktényezős változások lényegének megragadására.) Schelling természetfilozófiája tehát egyfelől későbbi, újabb és újabb területeket érintő problematizálásainak is fontos fogalmi bázisa maradt, másfelől viszont éppen az eredeti formájában gyakorolt hosszú távú hatást néhány önálló gondolkodóvá vált korai követőjére, akik egyben a ’romantikus tudományok’ reprezentánsai is voltak. Henrik Steffens schellingiánus Föld-fejlődés elmélete a modern geotudományok, míg Carl Gustav Carus tudattalanfogalma (’Unbewußt’) a pszichológia előtörténetének voltak fontos etapjai. Schelling természetfilozófiájának recepciója nyomán természetesen főkent Jénában alakultak ki olyan kapcsolati hálók – mindenekelőtt a jénai egyetem és az Ásványtani Társaság révén –, illetve olyan (a kémia, a mineralógia és az elektromosságtan eredményeit integráló) mintázatok, amelyek Johann Wilhelm Ritter, Hans Christian Orsted és Novalis korai munkássága kapcsán éppúgy meghatározóak voltak, mint a jéna-weimari konstelláción belül némi közvetítő szerephez jutó magyar schellingiánusok tevékenységére nézve.