A kötelező letérőnél forduljon

A kötelező letérőnél forduljon

Cikkszám: 9789634684923

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 55

2 730 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

Ozsváth Zsuzsa második verseskötetének lapjain jelek, jelzések vezetik át az embert. Vagy valahova. Egy kicsit úgy, mint az erdőben: észre kell venni a jeleket a fákon. Akkor már a színük s a formájuk elárulja, hogy forráshoz vezet-e, vagy éppen várromhoz az az ösvény. Vagy sehova. Mert egyenesen a semmibe fut, akár az élet: egy utolsó nagy-nagy szakadékba. És nem marad más, mint a hiány, hajdani eltévedt túrázó helyett még mindig itt visszhangzó vak lábdobogása. Persze semmi sem ilyen egyszerű és átlátható, hiszen Ozsváth Zsuzsa-versek között bolyong az olvasó egy Ozsváth Zsuzsa-könyvben, ami mégsem egy sötét erdő – hanem tekervényes mondatok csábító szövegszövevénye. Mire pedig végigér rajta, már azt érzi: nem is akar innen kikeveredni. Mert az utolsó oldalakhoz érve megérti, hogy nem kell felhagynia minden reménnyel.Antal BalázsOzsváth Zsuzsa (1992, Nagyvárad) Költő, képzőművész. Első egyetemi diplomáját Nagyváradon szerezte, mint képzőművész/grafikus, és mivel 2014 óta színházban dolgozik, elvégezte a teatrológia szakot is Kolozsváron. Részt vett az Élő Várad Mozgalom irodalmi-színházi projektjeiben; a Fiatal Írók Szövetségének tagja. Első kötete: Előző részek (Fiatal Írók Szövetsége, 2020).

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!