A kis hercegnő

Emlékszem, mikor kislány voltam, gyakran játszottam azt, hogy hercegnő vagyok. Magamra vettem édesanyám hálóingét, és úgy sétáltam fel s alá a szobában, mintha tényleg az egész világ a lábaim előtt heverne. Elmaszatolt rúzsfolttal a számon, a legszebbik mosolyomat elővéve kínáltam hellyel palotámban a képzelt herceget. Élt a faluban egy öregasszony, akitől minden gyerek nagyon félt. Egy nap - mikor édesanyám a konyhában lekvárt főzött - eljött hozzánk. Én éppen anyám magas sarkú cipőjében próbáltam elbotorkálni a trónomig, amikor a néni benyitott a szobába. `Hercegnő vagyok...` - mondtam félénken. `Nem vagy az, és nem is leszel soha - szólt mogorván. - Jobban teszed, ha nem álmodozol annyit.` Aztán békülékenyen hozzátette: `Ha felnősz, majd megéred.` Jelentem, felnőttem. És határozottan állítom, legyen valaki selyem hálóingben vagy farmerszoknyában, a lelke mélyén minden lányka egy kis hercegnő, és csak rajta múlik, milyen királynő válik belőle.