A kamera leáll

Homoki-Nagy István (1914–1979) mostanáig kéziratban őrzött,utolsó írásainak gyűjteménye A kamera leáll. A Kossuth-díjas filmrendező,operatőr – amellett, hogy bepillantást enged műhelytitkaiba,máig etalont jelentő természetfilmjeinek és végtelen türelemmel,precizitással készült fotóinak alkotási folyamatába – igazi irodalmiélménnyel ajándékozza meg olvasóját. Stílusa gördülékeny, arányérzékekifogástalan, egyszerre jellemzi játékos könnyedség és elegancia,kifinomult humor és költői megoldások. Mestere az izgalmak fokozásának,a remek csattanóknak, csakúgy, mint a katarzisig vitt befejezésnek.S miközben minden sorából árad az élet szeretete, maga istudja, érzi: egy tűnő világról készülnek utolsó felvételei, hiszen a nemis oly távoli jövőben „eljő az idő, mikor elhal minden madárdal, és azőslápok, vad rétek helyén: a gumikövezetű nagyvárosok útburkolatánmár csak a veréb szedegeti a gépolajos morzsákat… […] ahol mamég bíbic költ – holnap már szántás, és csak a barázdabillegető járjakötéltáncát... holnapután pedig ugyanott: kultúrsivatagban áldozikle a nap…” – E bő félévszázados vízió immár valódi jelenünk. ÁmHomoki-Nagy István egyszerre szívmelengető és szívfacsaró történeteimég e mindinkább terjeszkedő „kultúrsivatagban” is arra tanítanak,hogy csakis úgy lelhetjük meg a békét önmagunkkal, ha visszatérünkoda, ahonnan réges-régen elindultunk: a természettel harmóniábanélő emberhez.