A ius offerendi problematikája a római magánjogban

Jelen munka a hazai szakirodalomban első ízben, de a vizsgálódás hatóköre szempontjából a külföldi szakirodalomra tekintve is újszerű módon és tág kontextusban kívánja elemezni a római zálogjog, konkrétabban pedig a többszöri elzálogosítás római jogi matériájának egyik alapvető intézményét: a ius offerendi császárkori római jogban kialakult konstrukcióját. A dolog többszöri elzálogosításának, valamint a záloghitelezőkre vonatkozó sorrendnek a rövid áttekintését követően a mű tárgyalja a ius offerendi fogalmát, lényegét, rendeltetését, joghatásait és alkalmazhatósági körét, a konstrukció dogmatikai minősítésének kérdéseit, valamint annak meglehetősen összetett, tágabb összefüggésrendszerét; továbbá dióhéjban a római jogi konstrukció továbbélésére is kitekint.A mű részletesen, a releváns források elemzésén túlmenően vizsgálja a ius offerendi konstrukciójának különféle szakirodalmi értelmezéseit, és a zálogjogban való jogutódlás bonyolult kérdéseire is kiterjedő elemzés eredményeképpen megkísérel állást foglalni azokban a kérdésekben, hogy a ius offerendi gyakorlása vajon egyúttal jogutódlást is eredményez-e a zálogjog tekintetében, ha pedig igen, akkor milyen mértékben, illetve hogy van-e a ius offerendit gyakorló záloghitelezőnek visszkereseti joga az adóssal szemben, valamint hogy szóba jöhet-e a keresetengedményezés a ius offerendi gyakorlásának jogkövetkezményeként.