A béke kálváriaútján

Benda Jenő, a század első felének ismert közíró-szerkesztője, aki az első világháborút kirobbanása pillanatától ellenezte; 1918 októberében az „őszirózsás forradalom” híve, 1920-ban a párizsi béketárgyalásokra kiküldött magyar delegáció melletti sajtótudósító, a második világháború befejezése előtt – mint a magyar függetlenség híve – a nácik politikai foglyaként halt meg Dachuban. A tárgyalások idején a Château de Madridban gyakorlatilag internált magyar küldöttség tapasztalatairól tudósította lapját, a Pesti Hírlapot napi rendszerességgel, s e beszámolók alapján véglegesítette eredetileg 1920-ban megjelent, dokumentumértékű könyvének szövegét. Mindent följegyzett, aminek tanúja volt, illetve amiről a delegáció tagjai beszámoltak neki – a följegyzések legalább olyan érzékletesen mutatják be a háború utáni Párizs mindennapjait, mint a küldöttség egyre borúsabb hangulatát. A magyarok megtapasztalhatták, hogy a győzők időnként „érdekesnek” találják érveiket – de döntéseiket eszük ágában sincs ezek mérlegelésével meghozni.